Az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló
181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése szerinti fogyasztói tájékoztató
ezen áramforrások felhasználói számára
Az elemekben és akkumulátorokban felhasznált anyagoknak különböző kockázatai lehetnek a környezetre és az emberi egészségre. Környezeti és egészségügyi hatásuk miatt nagyfontosságúak a toxikus nehézfémek és vegyületeik, amelyek közül higany, kadmium, ólom, nikkel és cink fordulhat elő az elemekben és akkumulátorokban. Különösen a higanyt, a kadmiumot és az ólmot tartalmazó elemek és akkumulátorok sorsa fontos, ezeket hulladékká válásuk után mindenképpen veszélyesnek kell tekinteni. A környezeti és egészségügyi kockázat annál nagyobb, minél több kerül ki ezekből a környezetbe.
A higany és vegyületei: az élő szervezet számára erősen mérgező hatásúak. A higany a bőrön keresztül felszívódva vagy gőzeinek belégzésével kerülhet az emberi szervezetbe. Akut mérgezés esetén nyelőcső- és gyomorkárosodás lép fel. Krónikus esetben idegrendszeri tüneteket, vesekárosodást okoz. A higanyvegyületek a táplálékláncon keresztül jutnak az emberi szervezetbe és egyes szervek részleges bénulását, járás-zavart, látótérkiesést, nagyothallást okozhatnak.
Kadmium: a táplálékláncon keresztül vagy porának belégzésével kerülhet a szervezetbe. Erős enzim-méreg. Belélegezve tüdőödémát, krónikus esetben csontelváltozást okoz, amely végső esetben halálos kimenetelű is lehet.
Ólom: Pora és különböző vegyületei belélegezve vagy a táplálékkal juthatnak a szervezetbe. A szervezetben felhalmozódott ólom a vörösvérsejtek elroncsolódását, gyomorbetegséget, izombénulást, ízületi fájdalmakat és májbántalmakat okozhat.
Nikkel: a bőrön keresztül közvetlen érintkezéssel, porának belégzésével vagy a táplálékkal juthat a szervezetbe. Károsítja a belső elválasztású mirigyeket, az immunrendszert, bőrön és nyálkahártyán irritációt okoz. Porai belélegezve karcinogén hatásúak.
Cink: vegyületeinek mérgező hatása változó. A cinkoxid gőzök légzőszervi panaszokat, a vízben oldódó és nagymennyiségben a szervezetbe kerülő cink sók hányást, hasmenést okozhatnak.
Lítium: a szervezetbe kerülve idegrendszeri elváltozásokat okozhat(fáradtság, remegés, mozgászavarok és izomrángások).
Az elektrolitként felhasznált savak és lúgok: a környezetbe jutva a talajvíz ph értékének megváltoztatásával okoznak környezeti károsodást. A bőrrel vagy a nyálkahártyával érintkezve marási sérüléseket okoznak.
A kimerült, már nem használt, hulladékká vált akkumulátorok környezetbe kijutása történhet illegális elhagyással, kidobással, a települési hulladék nem megfelelő lerakásával, vagy a települési hulladéklerakó megsérülése következtében. Ilyen esetekben az elemek és akkumulátorok fémtartalma a talajba kerül és nedvesség hatására olyan vegyületté alakul, amely a talajvízzel vándorolni kezd, bejut a táplálékláncba és súlyos mérgezéseket okozhat.
Az elemek és akkumulátorok hulladékká válását követően gyűjtse azokat más hulladéktól elkülönítve és vegyen részt az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló begyűjtő rendszerben. Ezzel csökkenthető a környezetbe kikerülő veszélyes anyagok okozta egészségügyi kockázat és lehetővé válik egyes hasznos alkotók visszanyerése is.
A feleslegessé vált elemet, hordozható és savas ólomakkumulátort vigye el az Önhöz legközelebb eső visszagyűjtő helyre. A visszagyűjtő helyekről a Relem Nonprofit Kft. honlapján a Gyűjtőpont lokátor menüpont alatt tájékozódhat. A gyűjtőpontokon összegyűlt hulladékelemeket és hordozható akkumulátorokat elszállítják hatósági engedéllyel rendelkező hulladékkezelő létesítménybe, ahol az előírásoknak megfelelően történik meg az ártalmatlanítás. A hulladék savas ólomakkumulátorok begyűjtő hálózatához tartozó visszavételi helyekről a Hungakku Nonprofit Közhasznú Kft. zöld számán (06/80-204-342) érdeklődhet. A koordináló szervezet rendszerében begyűjtött akkumulátorok előkezeléséről az engedéllyel rendelkező begyűjtő vállalkozások gondosodnak, majd ezután adják át újrahasznosító vállalatoknak.
Hasznos tudni, hogy azok az elemet, illetve akkumulátort forgalmazó kereskedők, akik a koordináló szervezetek hálózatába tartoznak, visszafogadják a kimerült, feleslegessé vált áramforrásokat. Ez a visszafogadás ingyenes és a kereskedő nem kötheti a visszavételt új termék vásárlásához.
Ha Ön részt vesz a begyűjtési rendszerben és visszaviszi kimerült áramforrását, akkor Ön hozzájárul ahhoz, hogy a hulladékból értékes fémeket lehessen visszanyerni. Az értékes fémek visszanyerésével a természetben előforduló és egyre kisebb mennyiségben rendelkezésre álló anyagi erőforrások kímélhetők.
Jelölések a vásárolt elemen, vagy akkumulátoron, illetve azok csomagolásán:
Ha a vásárolt termékben a nehézfém tartalom nagyobb egy meghatározott értéknél, akkor
a „Hg” jelölés esetén a terméke higany tartalma nagyobb, mint 0,0005 tömegszázalék,
a „Cd” jelölés esetén a terméke kadmium tartalma nagyobb, mint 0,002 tömegszázalék,
a „Pb” jelölés esetén a terméke ólom tartalma nagyobb, mint 0,004 tömegszázalék.
Az áramforráson, illetve csomagolásán minden esetben megtalálható egy keresztben áthúzott kuka, amely azt jelenti, hogy ne dobja a kukába a kimerült, feleslegessé vált elemet vagy akkumulátort, hanem vegye igénybe az elkülönített begyűjtési rendszert! |