 Megérdemelten  Az új Hyundai ix35 a Playboy COTY verseny aranyérmese Budapest, 2010. május 07. – A Playboy magazin idén is meghirdette a már tradicionálisnak számító Car of the year megmérettetést, melynek keretében számos kategóriába sorolva mérkőzhettek meg a jelöltek. Volt nyitott és zárt sportautó, üzleti top és üzleti autó, szabadidő-autó, valamint terepjáró kategória. A verseny zsűrije a korábbi évekhez hasonlóan a honi sajtó elismert szakújságíróiból állt, akik saját szakmai ítéletüket kinyilvánítva olykor egyetértésben, olykor hosszas vitákat követően hozták meg döntésüket. A szabadidő-autó kategória ár-érték arány aranyérmese a Skoda Yeti, valamint a Nissan Qashqai modelleket megelőzve a vadonatúj Hyundai ix35 lett. A frissen bemutatott Hyundai fiatalos formatervével, energikus motorjával, alacsony fogyasztásával, és alacsony árával győzte meg az ítészeket. A Hyundai ix35 dobogós helyezése vita nélkül dőlt el a zsűritagok egyetértésével. A jelöltek közül az ix35 volt az egyetlen Dél-koreai márka, amely helyezéssel zárta a versenyt. Köszönet a zsűritagoknak (Bihari Szabolcs – Autopress online, Főszerkesztő; Boros Jenő – Népszabadság, Autó-motor rovat szerkesztő; Demcsák Gergely – Autoblog.hu, Főszerkesztő; Fábián László – Sport Auto, Főszerkesztő; Pantl Péter – CKM, Főszerkesztő; Rácz Tamás – Vezess.hu, Főszerkesztő; Sebestyén Kálmán – Autóteszt magazin, Lapigazgató; Szabó Róbert – Autobild, Autó-Motor, Főszerkesztő; Szécsényi Gábor – Az autó, Főszerkesztő-helyettes; Wéber Gábor – F1 Racing, Főszerkesztő) a megtisztelő voksokért.
A Hyundai ix35 ezzel a díjjal is bizonyította, hogy méltó utódja a Tucson modellnek, hiszen 2006-ban az előd nyerte el ezt a trófeát. |